Előre bocsátom, képzettség hiányában nem értek a kérdéshez. Ezért kérem pszichológus, vagy szociológus ismerősök segítségét azt illetően, hogy jól látom-e az összefüggéseket. A téma, az összeesküvés elméletek illetve az álhírekre való fogékonyság. A közelmúltban, az internet és ezzel az információ terjedésével arányban felkapott téma lett az összeesküvés elmélet, amelynek alapját a lenyomozhatatlan források, álhírek (HOAX-ok) adják. Ez egy elég megfoghatatlan gerinc, mivel mindenki tudni véli az igazságot, és mindenki annak ellenkezőjét. Szerencsére napjainkban a google és más keresőknek köszönhetően e hírek valóságtartalmának kiderítése már nem kíván informatikus vagy akadémikus végzettséget. Ha az ember alapvetően kétkedő, egy idő után kialakul egy olyan képesség, amit én “álhírcsengőnek” nevezek. Lényege hogy a hír témája, tárgya vagy szerkezete alapján bekattan valami, ami arra késztet, nézzek utána annak, valóságtartalmának, mert vagy túl hihetetlen, vagy, mert túlságosan próbál arra hajazni, hogy hihető legyen. De vajon miért hajlamosak az emberek elhinni ezeket a már már mesébe illő sztorikat (chemtrail, gyíkemberek, gonosz háttérhatalmak, globális összeesküvések, veszélyes migránsok…) gondolkodás nélkül? Mint tudjuk az emberekben a veszélyérzet egy evolúciós folyamat során. Ez nem egyik napról a másikra történt. Mára már akár tudat alatt, reflexből ráérzünk arra, ha valami veszélyt jelenthet. Az álhírek hasonló téma, csak a jelenség még túl új arra, hogy természetes reakció épüljön ki az emberekben. Ez egy teória. A másik, ahogy látom, ezekre a jelenségekre jellemzően (nem kizárólag) azok az emberek, fogékonyak, akik valamilyen okból kifolyólag úgy érzik, nem ők irányítják maguk életét és erre jó magyarázatot adhat egy kollektív ellenség kreálása. Így egyrészt megoldódik a kérdés, másrészt kialakítja az érzetet, hogy valami különlegesnek, valami titkosnak a tudói vagyunk. Hogy a többséggel ellentétben mi birtokoljuk a bölcsek kövét, ezzel felértékelve önmagunk jelentőségét és ilyen módon némi önbizalomra tehetünk szert. Ezt támasztja alá két, a Time magazinban megjelent tanulmány is. (bővebben itt: http://time.com/3997033/conspiracy-theories/?xid=tcoshare&utm_content=buffer9d59f&utm_medium=social&utm_source=facebook.com&utm_campaign=buffer )
Ezt az elvet követve már érthető miért nem akarnak ezek az emberek utána járni a tényeknek. Egy csoportot, egy eszmét vakon követni egyrészt kényelmesebb, másrészt megóv minket a csalódástól azt illetően, hogy amiben eddig hittünk, az darabjaira hullik ezáltal újra “kiszolgáltatott kisemberek” legyünk. Ergo a kockázat felelősségének elkerülésére jó módszer követni egy eszmét a felelősség vállalása nélkül, hiszen az mindig jó indok lesz, hogy “de hát másik 1000 ember is ezt mondta, tehát nem én voltam hülye”. Ez jellemzően azokra a társadalmakra jellemző ahol bizonytalan környezet alakul ki. Legyen az terrortámadás, pénzügyi válság, környezeti katasztrófa, migrációs válság, de hogy ne menjünk messzire vörös iszap katasztrófa, szélsőséges kánikula vagy épp túl sok csapadék. Mivel az emberek úgy érzik, ezeket nem tudják irányítani, kell keresni egy ellenségképet, akire rá, lehet húzni az ellenség zsákot, és máris minden titkok tudójává válunk. Ráadásul egy szűk kiválasztott csoport tagjaként. A tanulmány kitér ennek az ellenkezőjére is, miszerint ha úgy érezzük, a magunk urai vagyunk, a magunk életét, környezetét irányítjuk, kevésbé válunk fogékonnyá az álhírekre. Böngészve a netet és az álhírek támogatói illetve szkeptikusok profiljait kirajzolódik egy kép miszerint a támogatók főleg a szerényebb környezetben élő, főleg a csaját környezetükben élő, és / vagy alacsonyabb iskolázottsággal rendelkező emberek körében népszerű alátámasztva ezzel a fent vázolt kiszolgáltatottság érzését. Kimondhatjuk-e egyértelműen hogy az erre való fogékonyság egyenes arányban van az önbizalommal? Ha kizárólag a tanulmányokra hagyatkozunk, akkor az mondanánk, igen. De a kép ennél árnyaltabb ugyanis szerintem figyelembe kell venni az önbizalom forrását is. Lássuk a devizahitelesek tízezreit, akik külső nyomásra meg vannak róla győződve, hogy az ő szerződésüket idővel úgyis érvénytelennek mondja ki a bíróság és ezen önbizalomtól vezérelve már hónapok-évek óta nem fizetik a törlesztőt mondván, idővel kiderül az igazság. Ez egyfajta önbizalom, de nem saját tapasztalatokon alapul. Inkább egy kollektív tudat részeként tekintik magukra érvényesnek. természetesen, ha ez nem jön be, akkor jöhet egy rajtunk kívülálló ellenség a képbe, amire fentebb utaltam. Vagy egy elrugaszkodott példa. Autóvásárlás. Van egy tipp-top autó 10 éves 200.000 kilométerrel, és van egy csoffadt 10 éves autó 50.000 kilométerrel. Mit választ a többség? Persze az 50.000-es autót, mert jó hinni abban, hogy mi vagyunk a jobbak, mi fogjuk ki a tutit, míg a sok lúzer majd megveszi a 200.000-es autót attól függetlenül, hogy mi magunk is beleteszünk a kocsiba 200.000 kilométert 10 év alatt. Erre az emberi reakcióra hajaznak a radikális csoportok is (fegyverbe, fegyverbe) hogy egy szűk kiválasztott réteg majd megvédi az országot a vizionált ellenségtől és most itt a nagy lehetőség, hogy ennek a szűk hősies csoportnak a tagja legyen az egyszeri ember is. Erre hajaz a politika is jelenleg. Keress egy ellenséget, majd mutasd be magad, mint megmentőt, aki majd megvívja a harcokat. Ha már elhal a téma, keress egy új ellenséget (IMF, drogosok, buzik, hajléktalanok, külföldi multi, zsidó, Brüsszel, bankok, rezsi, háttérhatalom, USA, IMF, migránsok, norvég civilek, Soros György, baloldal, liberálisok, Gyurcsány Ferenc) a teljesség igénye nélkül, és hirdesd ki hogy újabb harcot vívsz és ameddig ezzel nem állsz le, addig maradnak követőid akik hőz vezérként fognak tisztelni. Hangsúlyozom, esélyes hogy tévedek, de vitaindítónak mindenképp érdemes a téma.