2008-01-18
EGy régebben megírt de nem publikált blogbejegyzéssel még adós voltam, csak nem találtam hova mentettem el és lusta voltam újra megírni. Íme: Érdekes érzés minden alkalom amikor az ember elhagyja Magyarországot. Majdnem ilyen érdekes visszaérkezni is. És amikor az emberből már végképp kikopik a tudat hogy mi Magyarok hogy tudjuk égetni magunkat, akkor jön egy élmény mint derül égből villámcsapás. A szitu a következő. Peking-Budapest járat indul hajnal 2:20-kor. Nem mondom érdekes dolog ilyenkor kolbászolni egy szinte üres kihalt repülőtéren, pláne azokban a méretekben. check-in rendben lezajlik, marad egy óra semmittevés, csavargás, csak üssük el az időt valahogy. A végén már a padokon alvás része jött a dolognak, telefon beállítva ébresztőre 2-kor. Felébredve a kiírás tudatja hogy biza 40 perc késéssel indulunk csak. Sebaj hiszen sinen van a dolog, a gép ott áll, és a kiszállás valószínűleg Budapest lesz. Eljön az idő, az embereket terelgetik be a kedves mosolygós légiutaskisérők. A gépen kb 220 ázsiai és talán 20 európai. Pár család gyerekkel akik érthetően nem rajonganak a szituációért hogy hajnalban nem aludhatnak, és eme véleményüknek hangot is adtak, de végülis az élet nem habostorta. Majd fent alszanak. én ablak mellett, mellettem egy lány ül. Aztán közlekedő folyosó, majd 3 ülés és megint 2. Mellettünk egy anyuka láthatóan hisztis kisfiával (kb 3-4 éves) aki nagyon menne bárhova, csak ne kelljen egy helyben maradni. Anyuka felveszi ringatja trallala trallala, de közben jön a kisérő kisasszony és elkezdi mondani neki kedvesen angolul hogy legyen szives foglaljon helyet mert azonnal felszállunk. Anyuka láthatóan nem érti, gondoltam segítek, megkérdeztem Magyarul (gondolván hogy azt érti) hogy beszél e magyarul van angolul. Mondja hogy angolul nem, de magyarul igen. Lefordítom neki amit a kislány mondott, erre szájhúzva de leül, ölében a gyerekkel. A kisasszony megkéri hogy ültesse a mellette levő üres székbe és segít bekapcsolni az övet, de az anyuka hajthatatlan, gyerek marad ölben és kész. A kisasszony feladja előremegy és leül, gép elindul a felszállópálya felé, gyerek egyre jobban hisztizik. Gép a felszállópályán, anyuka egyszer csak kikapcsolja az övet, feláll és kisgyerek trallalaa trallalaa. Kisérő is feláll megkéri a hölgyet foglaljon helyet mert felszállunk és ez balesetveszélyes ilyenkor állva maradni. Mondja anyuka hogy őt nem érdekli, a gyerek beteg úgyhogy meg kell nyugtatni. Mondja a kisasszony hogy megérti de ez a szabály a felszállásra. Erre az anyuka felháborodottan "Én Magyar vagyok. Nehogy már egy kis Kínai dirigáljon nekem!" mondom az anyukának hogy ezt inkább nem fordítom le ha lehet, de közben a kislány már előrement és beszélt valószínűleg a kapitánnyal mert a motorokat lejjebb vették a felszálló fordulatból. Mondom az anyukának hogy lehet hogy ő magyar de ezzel a viselkedéssel a Magyarokra hoz épp szégyent mert van itt a gépen 220 "kis kínai" aki kultúrált módon tud ülni a helyén mert tudják hogy vannak szabályok egy repülőn. Erre az anyuka mögött pár sorra feláll egy "úr" mondván "Mekkora egy suttyó köcsög vagy te kispofám hogy a kis kínait véded a honfitársaddal szemben" Húúbassz mondom hova keveredtem. Majd halkan megjegyeztem az anyukának hogy így is 40 perc késésben vagyunk és addig biza nem fog felszállni a gép ameddig le nem ül a helyére. Ennyi tekintettel lehetne a többi utasra is. vannak itt más síró gyerekek is, mégis a helyükön maradnak. Nagy nehezen leül, gép felszáll. Felszállás közben anyuka megint feláll ölében gyerekkel elkezd sétálni a sorok között trallalaa trallalaa de a kisérő már cask mosolyogva legyint. Közben kiderül hogy a mellettem ülő lány Mongol, de Magyar állampolgár így legalább van kivel beszélni, kitárgyalni a szituációt. Lemegy a kaja, lámpák lekapcsolnak mindenki próbál aludni, már ahogy egy gépen ez lehetséges fejek lábak szerteszét, de anyuka csak járkál a sorok között módszeresen meglökve utastársam fejét amire ő mindig felébred és persze én is. Mondom neki folyamatosan hogy cseréljünk helyet, üljön az ablak mellé de csak nem akar. Aztán 2 óra után belemegy a dologba. Én alszok keresztben, fejem a folyosón, anyuka közelít, én alvást színlelek. Megtorpan. Próbál elférni, de amikor rájön hogy ez nem megy, próbálja eltolni a fejem. Erre szólok neki hogy nem kellene végre máshol csavarogni vagy leülni és aludni, mert a fejem attól nem fog leesni hogy erősebben tolja maga előtt a közlekedő folyosón. Erre morog egy kicsit magában és elkavarog a másik irányba. Végre lehet pihenni. Közeledünk Pesthez. Villany fel, hozzák a reggeliket. Nem nagy szám de energia gyanánt épp megfelel. Kigyullad a lámpa, öveket becsatolni leszállunk. Leszállás közben (gondolom mondani sem kell) anyuka feláll elkezd csavarogni de már csak félhangosan kuncogunk rajta, és mellékesen megjegyzem ha egy turbulencia vagy valami más miatt elesnek, akkor bizony mindketten kitörhetik a nyakukat. Ő is és a kisfia is, és ez nem igazán felelősségteljes viselkedés, de csak egy "törődj a magad dolgával" beszólás jött. Kisérő bemondja hogy Ferihegyen már a csőben ellenőrzés van ezért mindenki készítse elő az útlevelét. Anyukánál mit látok? Román útlevél. Gondoltam na ezt nem hagyom ki. Félhangosan megjegyzem "elnézést kérek a 10 órával ezelőtti kijeletésemért. Ez a hölgy nem a magyarokra hanem a románokra hozott szégyent így mosom kezeimet." Erre kiabálva "én sokkal inkább Magyar vagyok mert egy idegen országban is meg tartottam a kultúrámat!!!" (na bassz ez nagy kultúra) mondom neki hogy azért van különbség mivel én csak felvillantom az útlevelemet és megyek is tovább. Sőőt mellettem a Mongol hölgy is csak felvillantja az útlevelés és megy is tovább. Neked meg jól végignézik, kérdezgetnek hülyeségeket, átnézik a csomagjaidat és ha nem vigyázol, még a seggedbe is belenéznek. Na jó Magyarnak lenni? Azzal le is zártam a vitát és elkezdtünk kiszállni. Minden esetre a szakállas úr valahogy már nem akart ekkor annyira belefolyni a témába. Keserű hazatérés.